Románia

Áll a bál az erdélyi autópálya-projekt körül

2022.05.13.

Felbontotta a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a magyar-román határ közelében levő Bihar-Bisztraterebes autópályaszakasz megépítésére vonatkozó szerződést a kivitelezővel, amelyet azzal vádolt meg, hogy nem tett eleget a szerződésben vállalt kötelezettségeinek - írja az MTI.

A döntést Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter jelentette be. A felek már február óta tárgyaltak a szerződés megegyezéses felbontásáról, de nem tudtak megállapodni, ezért most a román állami vállalat döntött a szerződés felbontásáról.

A megrendelő állami vállalat közlése szerint a kivitelező nem adott le még egy tervezési projektet sem, holott az idén év végén már kész kellene lennie a 28,5 kilométer hosszú szakasznak. Emlékeztettek, hogy a szerződést 2020-ban írták alá.

A miniszter leszögezte, hogy az új versenytárgyalást a lehető legrövidebb időn belül kiírják. Grindeanu egy közösségi bejegyzésben emlékeztetett, hogy a kormány egyszerűsítette a közbeszerzések kiírására vonatkozó jogszabályt, így most már nem kell éveket várni az újabb versenytárgyalás kiírására.

A CNAIR 2018 októberében hirdette ki győztesnek a Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott román-szlovák konzorciumot. Előbb a versenyben alulmaradt cégek óvásainak elbírálása késleltette több mint másfél évig a szerződés megkötését. A 2020 augusztusi szerződéskötés után az hátráltatta a munkálatok elkezdését, hogy a pályázati kiírásban szereplő pontatlan adatokra hivatkozva a cégcsoport a kivitelezési díj lényeges megemelését kérte. Ehhez viszont a CNAIR nem járult hozzá.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópályát 2003-ban kezdték el építeni. Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A Bihar-Bistraterebes szakasz megépítésére már 2015 áprilisában is győztest hirdetett a román hatóság, a spanyol Corsan SA által vezetett konzorcium azonban hozzá sem kezdett a munkához, és 2016 novemberében a szerződés felbontását kérte.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....