taxi

„60Plusz Taxi" projekt Ausztriában, vajon nálunk is lenne rá igény?

2018.08.17.

Újabb mobilitási kezdeményezés valósul meg Alsóőrben és Németciklényben: az úgynevezett „Jugend Taxi“ már régóta és sikeresen működik a községben, most úgy látták, a szenioroknak is kell valamit nyújtani, hiszen az idősebb lakosság aránya egyre nő - írja az orf.at

„Ezen társadalmi réteg számára egyre fontosabb tényező lesz a mobilitás fenntartása, annak érdekében hogy minden szükséges intézkedés és beszerzés lebonyolítható legyen. Egy orvosi látogatás vagy a napi bevásárlás sok esetben csak körülményesen lehetséges, mivel a közeli ellátás a község területén nem mindig adott és idősebb emberek nem rendelkeznek saját gépjárművel, illetve nem tudnak igénybe venni nyilvános közlekedési eszközt“, mondta el Liszt Klara, Alsóőr polgármestere, ötletgazda.

Biztonságosan útközben, biztonságosan haza

Ezt a helyzetet a “60pluszTaxi” projekt kívánja orvosolni, Taxi-gépjárművekkel történő kedvezményes, individuális, szükségorientált fuvarozás útján. Mivel az eddigi szabályzat, amely a taxi számlájának bemutatásán alapult, valójában nem talált elfogadásra, a községi tanács legutóbbi gyűlésén elhatározta, hogy a fiataloknak szóló taxiutalványhoz hasonlóan módosítja az elszámolási szabályzatot.

A „60Plusz Taxi" projekt 2018. október 1-től lép életbe, feltétel az alsóőri lakcím valamint a 60. életév betöltése. Hetente egy utalvány jár; a bizonylatokat negyedévenként megelőzően a községházából, a hivatal nyitvatartási rendje szerint lehet elvinni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....