elektromos autó

5 év múlva minden tizedik elektromos autót a Foxconn gyártana

2021.05.31.

Az utóbbi időben számos meglepő hír érkezik az autóiparban. Egyre több az új szereplő, várható például az Apple autója is. Nemrég az Apple termékeit is gyártó Foxconn jelentette be, hogy beszállna az autóiparba. Nem saját kocsit gyártanának, hanem platformot kínálnának más gyártóknak, állításuk szerint az ő alvázuk lehet az elektromos autók Androidja.

A tajvani Foxconn elsősorban a szórakozató-elektronikai vállalatok szerződéses gyártójaként ismert. Olyan partnereik vannak, mint az Apple, a Dell, az Amazon vagy a Google. Tavaly októberben jelentették be "MIH" elnevezésű platformjukat, ami terveik szerint az elektromos autók androidja lesz. Az a szándékuk, hogy ezzel csökkentsék az új márkák piacra lépésének akadályait, nemcsak magán a platformon keresztül, hanem olyan technológiák és eszközök biztosításával, amelyek lehetővé teszik, hogy az új gyártók saját termékeiket fejlesszék az MIH platformon.

A terveik szerint 5 éven belül minden tizedik elektromos autó alapját ez a platform adja majd. Ez nagyjából évi három millió autót jelent, ami nagyjából félúton van a Daimler és a Stellantis csoport éves teljesítménye között. Utóbbinak van is kapcsolódási pontja a tajvainakkal, ugyanis a stratégiai megállapodást kötött a Foxconn és a Stellantis. Ezt az üzletet eredetileg még az FCA kötötte volna és még nagyobb szabású is lett volna, mint amiben végül megállapodtak. Az FCA és a PSA még egyesülésük előt sok más gyártóhoz hasonlóan számos nehézséggel szembesültek Kínában, ennek részleges megoldását látják valószínűleg az együttműködésben, részben az így elért alacsonyabb gyártási költségeknek köszönhetően.

A Foxconn állítása szerint jó úton halad a szilárdtest-akkumulátorhoz is, a tervek szerint 2024-től már forgalmazni is fogják. A Fisker és a Byton már be is jelentkezett, ők 2024-től már használnák a Foxconn akkumulátorát. Emellett a tajvaniak már 2023-tól Wisconsiban is elkezdenének elektromos autókat gyártani. A szerepük hasonló lehet a Magmához, akik amellett, hogy beszállítók, autókat is gyártanak különböző márkák számára.

Ha a Foxconn-ról beszélünk, nem lehet elmenni a gyáraikban rendkívül alacsony bérért és rossz körülmények között dolgozó emberek mellett sem. Az Apple-t és más szórakoztató-elektronikai gyártókat régóta támadnak a tajvaniakkal való együttműködés miatt, így ezekre a támadásokra most majd a velük együttműködő autógyártók is számíthatnak. Persze nem lehet tudni a megállapodás részleteit és az óvatos autógyártók minden bizonnyal igyekeznek megelőzni a különböző PR-katasztrófákat, a támadások így is jönni fognak, ha jogosak, ha nem.

Ennek ellenére is összességében valószínűleg jól jár a Stellantis a megállapodással. Az ICDP elemzése szerint a mostani félvezető-chip hiány is részben betudható annak, hogy az autógyártók nincsenek annyi tapasztalat birtokában, amikor az elektronikai szektor ellátási láncáról van szó. A Stellantis minden bizonnyal a Foxconn-t maga mellett tudva nem fog már hasonló problémába ütközni ilyen téren.

Akár be akarjuk ismerni, akár nem, a szórakoztató elektronikai cégek és a digitális vállalatok, mint például a Google, rendkívül dinamikus környezetben nőttek fel, a jó öreg autóipari cégek pedig nem. Abban az időben, amikor reagálniuk kell, utóbbiak nem túl gyorsak, és ez hatással van a versenyképességükre, különösen azokon a piacokon, ahol a márkahűség szinte nem létező fogalom, mint például Kína.

Bár egyelőre kissé furcsának tűnik az elképzelés, hogy az iPhone-t gyártó cég ezután elektromos autókat fog gyártani, de azt eddig is tudtuk, hogy az elektromos autózás új szereplőket hoz majd az autóiparba. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....