Magyar Közút

150-nel csapódott bele a Magyar Közút teherautójába egy autó

2022.05.20.

Szerencsére a Volvo utasai túlélték a súlyos balesetet, a Magyar Közút alkalmazottai nem sérültek meg.

Szerda délelőtt a Magyar Közút bicskei mérnökségének munkatársai az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán dolgoztak. A mozgó tereléshez kapcsolódóan a szokásos módon 100-as, majd 80-as sebességkorlátozás volt érvényben, amit előjelző autók mutattak a közlekedőknek. Ráadásul itt a vadonatúj, ledes digitális kijelzők is kint voltak, illetve a munkaterület előtt két fix, a pálya fölött található digitális kijelzőn is figyelmeztették a vezetőket, hogy munkavégzés lesz hamarosan előttük.

A munkaterületen dolgozókat egy teherautóra erősített energiaelnyelő modul védte. Egy fehér Volvo V60 az elsődleges vizsgálatok és becslések alapján körülbelül 150 kilométer/órás sebességgel csapódott be az eszközbe. Akkora ereje volt az ütközésnek, hogy az autó beszorult az energiaelnyelő alá, a sofőrt a katasztrófavédelem munkatársai szabadították ki. Súlyosan megsérült a volvós, de a biztonságos autójának köszönhetően túlélte, ahogy a közutasok is. Viszont az anyagi kár jelentős: nem csak a több mint 10 millió forintos autó tört totálkárosra, de az energiaelnyelő modul is, a teherautó tengelye pedig deformálódott. A vétkes sofőr a helyszínen elismerte felelősségét.

Pénteken reggel 7 órakor az M7-esen Letenye felé, Velencénél is összetörtek egy energiaelnyelőnket egy mozgó terelésnél. Kollégáink jól vannak, a balesetező autó sofőrje kisebb sérüléseket szerzett. Idén a mai esettel együtt összesen 5 energiaelnyelőt törtek össze figyelmetlen autósok a kezelésünkbe tartozó gyorsforgalmi utakon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....