2017.01.04.

Tavaly 96.555 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 25 százalékkal többet, mint 2015-ben. Ugyanakkor 142 ezer használt gépkocsit hoztak be az országba, 16 százalékkal többet az előző évinél –jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Erdélyi Péter, a Magyar...

2016.12.28.

Az idén hozzávetőleg 2200 regisztrált (rendszámos) új motorkerékpár találhat gazdára, attól függően, hogy a jövőre életbe lépő, szigorúbb Euro 4 emissziós normák miatt kiárusított Euro 3-as típusokból mennyit sikerül még értékesíteni. Mindenesetre az év első 11 hónapjában eladott gépmennyiség...

2016.10.13.

A BMW Group 2016-ban ünnepli fennállása századik évfordulóját, centenáriuma alkalmából elkészített négy különleges járműtanulmányával pedig minden korábbinál előrébb tekint a jövőben, hogy egyfajta járműtechnológiai vízióként reális megoldásokat kínáljon az emberiség három évtized múlva...

2016.10.13.

A Harley-Davidson Low Rider S nyerte el az év legjobb cruiser motorja címet. Ráadásul duplán zsebelte be az elismerést, először a Cycle World ítélte oda neki, majd a Motorcyclist Magazine is őt választotta a legjobbnak. Ez nem kis dicsőség, hiszen a két legismertebb amerikai szaklapról van szó...

2016.03.18.

A Lazareth Motorcycles LM847 névre hallgató szörnyetege igazán minden szempontból különleges. A négykerekű motorkerékpár belsejében ugyanis egy 470 lóerős V8-as erőforrás lakozik.

2016.01.21.

A Hugo Eccles áltat tervezett és épített Untitled motorbicikli a Ducati Scramble és a Marin Speed Shop közös gyermeke.

2016.01.03.

A Ducati új Italia Independent Scrambler-je a két cég szoros együttműködésének eredményeképp született meg. Az Italia Independent az a vállalat, amely keveri a divattervezést és a dizájn-t a tradícióval és az innovációval.

2015.11.26.

A Ducati hosszú idő után több újdonsággal is előállt a Milánói Motorszalon alkalmából. Ezek közül talán legizgalmasabb az XDiavel motor. A Diavel önmagában nem ismeretlen a rajongók előtt, az X-betű most annyit tesz hozzá a motorhoz mint a ducatis stílus keresztezését a cruiserek világával.

2015.11.18.

A szovjet megszállás időszakában sem volt idehaza tömegcikk az Ural motorkerékpár, pedig erényei bizonyos értelemben vitathatatlanok. Visszafogott népszerűségét leginkább annak köszönhette, hogy igazából nem élménymotorozásra szánták

2015.11.08.

A Cargo „Everything Everywhere” egy koncepciójármű, amelyet kifejezetten a délkelet-ázsiai térség számára fejlesztettek ki. A nyugati ráhatásnak és az idelátogató turistáknak köszönhetően ma már fejlődik a világnak ezen szeglete is, különösen a nagyvárosok és a turistákat vonzó látványosságok...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....