2023.01.22.

Nehéz évben is jól rajtolt a kínai tulajdonú brit márka, mely új modellekkel és a korábbinál is ambiciózusabb tervekkel kezdte a 2023-as évet.

2017.11.23.

Pataki Andrást nevezték ki a LADA Hungary cégvezetőjének. A szakember egész szakmai életútját a gépjármű kereskedelemben, autóimportőröknél töltötte.

 
2017.11.01.

Különlegesen jófejséggel rukkolt elő a fiatal mérnökhallgató-rallycsapat tulajdonos Szabó Árpád, a Lada specialista PSZA Motorsport vezetője. A szezonzáró Eger Rallyn gyűjtést kezdeményeznek az állatok mentésével, valamint gyermekek és idősek állatterápiás gyógykezelésével foglalkozó kápolnai...

2017.04.11.

Bő egy hónappal ezelőtt mutatkozott be a LADA új arca, a LADA Vesta, ami gyorsan szimpatikussá vált a magyar vásárlók körében. Hatásos volt az „entré”, négy hét alatt száz Vestát adott el az importőr. Érthetőnek tűnik a dolog, az autó szép, jó és az ára is igen kedvező.

2015.09.14.

Az orosz márka hazai importőre az újraforgalmazásról szóló, három hónappal ezelőtti bejelentést követő, meglepően eseménydús időszakot és az induló modell palettát mutatta be a Duna Auto Zrt. telephelyén. A vártnál nagyobb érdeklődésre való tekintettel a november 7-re tervezett nyitás...

2015.07.16.

Nosztalgikus hangulatot idézett és bizakodó jövőképet festett az újkori orosz népautó hazai importőre kedden, a Pesti Vigadóban tartott sajtótájékoztatón, ahol bejelentették, hogy novemberben szalont nyitnak és megkezdik – Európában elsőként – három új modell bevezetését.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....