2018.10.21.

Megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól az európai típusbizonyítványt az Inter Traction Electrics Kft. (ITE) Debrecenben gyártott Mercedes-autóbusza, a járművek így már november közepén forgalomba állhatnak a hajdúsági megyeszékhelyen.

2018.09.26.

- A MÁV évente 140 millió utast szállít, a társaság az utasszám további bővítésére törekszik, főként a budapesti elővárosi vonalakon, ahol a teljes utasforgalom fele közlekedik - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

2018.08.21.

Elektromosrobogó-megosztó szolgáltatást indított Bécsben az osztrák autóklub, az ÖAMTC – írta a napi.hu.

2018.08.05.

- Az idei első fél évben több mint 210 ezer kerékpárjegyet adott el a MÁV, ami a tavalyihoz képest 10 százalékos emelkedést és majdnem 7 százalékkal nagyobb nettó árbevételt jelent.

2018.07.27.

Szinte egész Észtországban ingyenessé tették a buszközlekedést, hogy csökkentsék az országon belüli repülőutak számát és a fosszilis üzemanyag fogyasztását. Ezzel Észtország az első az európai államok között.

2018.07.05.

Változik egyes villamosok közlekedése a Dunában talált robbanótest kiemelése miatt csütörtök reggel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hivatalos Facebook-oldalán.

2018.05.09.

- Évente öt halálesetet előz meg az autó közösségi kerékpárra cserélése - állapította meg egy új tanulmány. A Barcelona Institute for Global Health (ISGlobal) kutatói Európa 12 legnagyobb közösségi kerékpáros rendszerének adatait elemezték - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál....

2018.04.23.

A Lánchíd felújításáról, valamint a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről is tárgyalhatnak a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

2018.04.01.

A hétvégétől kezdődően az eddigi 76 vonat mellett további 72, csúcsidőn kívül közlekedő járatra lesz érvényes az online megváltott menetjegyek 20 százalékos kedvezménye.

2018.03.28.

A hazai nagyvárosok lakói számára nem ismeretlen az MAN kifejezetten közösségi közlekedési igényekre kifejlesztett járműcsaládja, a Lion’s City. Budapesten az agglomerációban dízelmotorral, több vidéki nagyvárosban pedig sűrített földgáz-hajtással szállítják ezek a járművek az utasok tízezreit...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....