2021.08.16.

A debreceni rendőrök a 23 éves nőt előállították, majd őrizetbe vették.

2021.08.06.

A szekszárdi rendőrök másfél hónapon belül négy alkalommal érték tetten azt az 55 éves helyi férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett.

2021.08.03.

Őrizetbe vették és bíróság elé állították a rendőrök azt a nőt, aki Miskolcon balesetet okozott, és kiderült róla, hogy nincs vezetői engedélye.

2021.07.27.

Szolgálaton kívüli esztergomi rendőr segített a kollégáinak elfogni azt a járművezetőt, aki a vezetéstől el volt tiltva, kábítószert, valamint szeszes italt is fogyasztott. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a 31 éves sofőrt.

2021.06.16.

Egy hónap alatt 93 alkalommal intézkedtek a Pest megyei rendőrök olyan sofőrrel szemben, akit korábban jogerős döntéssel eltiltottak a járművezetéstől. 

2021.05.26.

Bódult állapotban, vezetői engedély nélkül hajtott járművével Miskolcon egy autós, akinek aznapra volt idézése a rendőrségre egy korábbi közlekedési bűncselekmény miatt.

2021.05.23.

Ittasan, jogosítvány nélkül, járművezetéstől eltiltva, forgalomból kivont autóval.

2021.05.19.

A várpalotai rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, majd őrizetbe vették.

2021.05.12.

Még szerencse, hogy a 33 éves szekszárdi férfi neve stimmelt, más nem nagyon volt rendben vele és az autójával.

2021.03.18.

Egy tiszakürti lakos közlekedett település külterületén személygépkocsival március 17-én 20 óra 45 perckor, mikor a rendőrök ellenőrizték. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....