2017.01.13.

Szabálytalanul megfordult a magyar sofőr az S31-es gyorsforgalmi úton, s közben belecsapódott egy motoros, aki súlyosan megsérült. Hét hónap felfüggesztett börtönre ítélték a magyart és háromezer euró ( közel egymillió forint ) fájdalomdíjat is kell fizetnie.

2017.01.10.

A hatvan éves nőnek december ötödikén lopták el az autóját. Rá egy hónapra kerékpárján haladt, amikor megpillantotta a mellette elhaladó autóját. A tolvaj nyomába eredt, egy cigarettaautomatánál beérte, ahol a férfi éppen vásárolni akart.

2017.01.10.

Megvert egy fiút, majd a kiérkező rendőrökkel is erőszakosan lépett fel egy afgán menekült, ezért rövid időre őrizetbe vették. Amikor elengedték, betörte egy rendőrautó szélvédőjét, így másodszor is bilincs került a kezére.

2017.01.05.

Egy 17 éves fiatalember megállt az autójával, mert sürgős dolga akadt. Amíg könnyített magán, elgázolta a saját autója, a kéziféket ugyanis elfelejtette behúzni.

2017.01.02.

2016-ban 46 ember vesztette életét az osztrák autópályákon és gyorsforgalmi utakon – közölte az ASFINAG, az ottani autópálya fenntartó.

2016.12.28.

Hét állat - lovak, pónilovak és egy szamár tévedt éjszaka az autópályára. Húsz tűzoltó és rendőr órákon át vadászott rájuk, míg befogták őket. Szerencsére nem történt baleset.

2016.12.28.

Egy hetvenkét éves férfi nem a saját szemének, hanem a navigációs készüléke utasításainak hitt. A sípályán kötött ki, tűzoltók és hegyi mentők hozták le három utasával és az autójával együtt.

2016.12.20.

Két kivilágítatlan kerékpáros ütközött össze egymással, az egyik életveszélyes állapotban fekszik kórházban. Egy kereszteződésben csapódtak egymásnak, a sötétében lámpa híján nem látták egymást.

2016.12.17.

Szombatra virradóra egy veszélyes anyagot szállító magyar transzporterba belerohant egy személygépkocsi Ausztriában, az A1-es autópályán. Mindkét jármű felborult, az osztrák sofőr a helyszínen meghalt, a magyar könnyebben sérült.

2016.12.17.

GPS készüléke egy szűk útra vezette a 61 éves sofőrt, aki kiszállt járművéből, miután sem előre, sem hátra nem tudott mozdulni. A kéziféket azonban rosszul rögzítette, teherautója egy kőhöz szorította és meghalt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..