2014.07.14.

A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. által 32 új autóbusz szállítására kiírt nyílt közbeszerzést, egyetlen ajánlattevőként, a Rába Jármű Gyártó és Kereskedelmi Kft. nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2014.04.19.

Az utolsó pillanatban állította le a megrendelő a Várban közlekedő midibuszok üzemeltetésére kiírt tenderét, így ismét bizonytalanná vált, hogy jöhet-e a fővárosba a magyar gyártású S91. Talán nem véletlen, hogy épp most mutatkozott be az ugyancsak hazai fejlesztésű evopro Modulo elektromos...

2014.04.17.

- A stratégiai piacainkon nem volt fellendülés, a régi szép idők nem jöttek vissza és talán nem is fognak – fogalmazott Pintér István elnök-vezérigazgató a Rába Nyrt. éves közgyűlésén, amelyet a győri Hotel Konferenciában tartottak.

2014.04.01.

Az elmúlt éveket tekintve rendhagyó járműátadást tartottak a Belügyminisztérium BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. telephelyén Kőbányán.

2014.03.26.

- A Rába Nyrt. igazgatósága nem javasolja osztalék kifizetését a társaság április 17-ére meghirdetett éves közgyűlésének - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.

2014.02.20.

A társaság 2013-ra kitűzött céljainak megfelelően a konszolidált, csoportszintű árbevétel 47,5 milliárd forintot ért el, 12,1 százalékos növekedést hozva a 2012-es 42,3 milliárdot követően.

2014.02.11.

A vállalat 2016-tól éves szinten mintegy 18 millió euró értékben szállít új tengelytest-modelleket a kontinens vezető tehergépjármű-gyártóinak. A megrendelések elősegítik a vállalat európai pozícióinak megerősítését és a modernizált gyártókapacitások erőteljes kihasználását - közölre a Rába...

2014.02.04.

2016 végéig szóló szállítási megállapodást írt alá a Rába Jármű Kft. Európa egyik vezető építőipari-jármű gyártójával, a Joseph Vögele AG-vel. A Rába új beszállítóként nyerte el a továbbfejlesztett aszfaltozó gépek alvázainak gyártási jogát. A nemrég megkötött üzlet tovább erősíti a polgári...

2014.01.20.

Stratégiai jelentőséggel bír a Rába számára a német Kirchhoff Grouppal nemrégiben megkötött megállapodás, amelynek értelmében a vállalat évente közel 600 000 nyugat-európai személyautóhoz szállít présalkatrészeket. Az új üzlet éves szinten több mint 500 millió forintos árbevételt biztosít a...

2014.01.19.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum egy különleges járműnek adott ideiglenes otthont 2011. március végén. Az egyetlen megmaradt és üzemképes állapotban lévő Rába Botond teherautót csodálhatta meg a nagyérdemű, amelynek az ilyen módon való bemutatása több magánszemély hozzájárulásával...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....