2015.12.11.

Bármely, a nemzetközi közúti közlekedési ágazatot érintő új jogalkotásban elsőbbséget kell élveznie az Európai Unió globális versenyképességének - hangsúlyozta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára az Európai Unió Közlekedési...

2015.12.09.

Az Európai Bizottság nem emel kifogást ellene, ha Magyarország a kormányzati terveknek megfelelően 21 helyett már 18 éves kortól lehetővé teszi a C kategóriás vezetői engedély megszerzését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.

2015.11.28.

Kétszer három sávosra bővült az M0-s autóút az M1 és az M7 autópálya közötti szakaszon. A 2,7 kilométer hosszú, kibővült útrészt pénteken adták át ünnepélyesen Törökbálint közelében.

2015.10.21.

Mintegy 2,9 milliárd forintos kapacitásbővítő, egyben 50 új munkahelyet is teremtő beruházást adtak át a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. gyárában szerdán.

2015.10.07.

Október végéig elkészülnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei, a javaslatot a kormány az októberi első ülésén megtárgyalta és elfogadta - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.

2015.09.01.

A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a teherautók által fizetendő e-útdíjról szóló rendeletet, a pontosításokat és újabb szakaszok díjasítását tartalmazó jogszabály a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg és 15 nap múlva lép hatályba.

2015.08.07.

Az új, 2020-ig tartó uniós költségvetési időszak forrásaiból finanszírozott vasútfejlesztések 2016 első felében indulhatnak meg legkorábban, a dél-balatoni vasútvonal vagy a Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz munkálataival - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI...

2015.08.01.

Elkészült az M60 gyorsforgalmi út meghosszabbított szakasza, így péntek délutántól az autósforgalom elkerülheti Pécset - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) pénteken az MTI-vel.

2015.07.15.

Újabb szolgáltatással bővül szerdán a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer (HU-GO), bevezetik a bírságriasztás funkciót a jogkövető fuvarozók védelme érdekében - tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. az MTI-t.

2015.07.14.

Mintegy 85,5 milliárd forint támogatásban részesülhet 12 magyar közlekedésfejlesztési projekt első körben az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból, miután az Európai Unió tagállamainak küldötteiből álló bizottság támogatta az Európai Bizottság (EB) korábbi javaslatát - közölte a...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....