2018.04.12.

XT4 compact crossoverének megjelenésével kezd a cég vezetésének megfogalmazása szerint terméktámadásba a Cadillac. Johan de Nysschen, a társaság elnöke úgy nyilatkozott, hogy hatékony, hosszabb távú tervet szándékoznak véghezvinni 2035.-ig, melynek megvalósíthatóságát már vizsgálják.

2018.04.12.

Az előző évi húsz forint után huszonhárom forint osztalékot fizet az idén a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként, miután a csütörtökön megtartott éves közgyűlésen a részvényesek elfogadták az erről szóló előterjesztést. A részvényesek döntése értelmében újabb három évre Pintér István...

2018.04.07.

15 éve, 2003. márciusában indult hódító útjára a Volkswagen Touran. Azóta három generáció született a modellből, amely egyike a legkeresettebb egyterűeknek, szegmensében pedig piacvezető Európában.

2018.04.06.

Történelmi rekordot hozott a SEAT értékesítés 2018 első negyedévében, mely világméretekben a legmagasabb szintet érte el a márka 68 éves történelme során. A vásárlóknak átadott 139 200 gépkocsival (2017-ben ez 117 300 darab volt) a SEAT értékesítés 18,7 %-kal emelkedett január és március...

2018.04.01.

- A vevő géntérképe alapján testreszabott egyedi autót ígér a vasárnapi brit sajtót elöntő hirdetési kampányában a német BMW autógyár - legalábbis azoknak a brit vásárlóknak, akik elfelejtettek rápillantani a naptárra.

2018.03.31.

50 évvel ezelőtt Frank Bullitt – azaz Steve McQueen, egy San Franciscó-i zsaru figuráját alakítva az ezzel azonos című filmben – látványos autós üldözést produkált egy Mustang volánjánál. Minderre emlékezve a gyártó Ford, Bullitt Mustang néven ismét piacra dobja az izomautó limitált – special...

2018.03.26.

A világ vezető környezetbarát hibrid prémium gyártója, a Lexus digitális tartalmakat érintő együttműködésbe kezd a CNN vállalattal (CNNIC). Ez a partnerség a Lexus alapértékeinek egyikére, a japán vendégszeretet – az Omotenashi – koncepciójára összpontosít.

2018.03.24.

Tízmilliárd eurót meghaladó abszolút adózás előtti nyereség és újabb, immár sorozatban a kilencedik évben elért történelmi rekordot jelentő értékesítési teljesítmény: ezek a BMW Group idei esztendőre kitűzött legfőbb tervei.

2018.03.24.

- Évi egymillió teljesen vagy részben elektromos autót tervez értékesíteni és nyolc új teljesen elektromos modellt mutat be 2022-ig a japán Nissan Motor Co. autógyár.

2018.03.20.

- A német Daimler cég azt tervezi, hogy a tavalyi 2,4 millióról 3 millióra növeli a Mercedes-Benz autók eladását. Markus Schaefer, a Mercedes-Benz Cars termelési és beszerzési igazgatója az Automobilwoche című német hetilapnak arról is beszélt, hogy miközben 3 millióra tervezik növelni az évente...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Egy Daewoo Matizhoz kötöztek egy felismerhetetlen roncsot a 3-as főúton. ..
2024.04.20
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új Skodával mehet haza. ..
2024.04.20
10 éves Grand Cherokee 6 millióért, amire még locsolni kellene egy kis pénzt ..
2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..