Az elemzői várakozásoknál némileg kisebb mértékben, 13,5 százalékkal nőtt a Toyota profitja pénzügyi évének szeptember végével záródott második három hónapjában, amikor ugyan csökkent eladott járműveinek a száma, de az eredményt erősítette a gyengébb jen.
- Rekordprofitot jelentett a Wizz Air az első fél évben, a magyar kötődésű diszkont légitársaság 182 millió euró adózott eredményt ért el - közölte a Wizz Air vezérigazgatója.
A Scania bemutatja Euro 6-os hibrid tehergépkocsiját, egy P 320-as járművet, amely kizárólag villanymotorral is hajtható, de akár üzemeltethető a megújuló FAME biodízellel vagy hidrogénezett növényi olajjal (HVO) is.
Etiópiában került sínre az a villamos, amelynek alapjait 2010-ben Szegeden az SZKT telepén mutatták be. A gyártás az igazgatóváltás miatt elmaradt.
Elemzői várakozásokat meghaladó harmadik negyedéves eredményről számolt be a BMW AG autógyár. Nettó nyeresége 21 százalékkal, 1,6 milliárd euróra emelkedett a szeptember végén zárt harmadik negyedévben.
- Már dolgoznak a távolsági autóbuszos személyszállítás liberalizációjának előkészítésén - közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A Honda Motor Co. bejelentette, hogy a fejlesztés alatt álló modelljeiben már nem alkalmazza a Takata Corp. légzsákfelfújó készülékeit. A Honda intézkedése közvetlenül az amerikai közlekedés biztonsági felügyelet 70 millió dolláros Takatára kivetett bírságát követi.
Az eredményből 36,7 milliárd jen a Suzuki Volkswagen részvénycsomagjának eladásából származik.
– Október végéig 190 668 új személygépkocsit adtak el Csehországban, ami éves szinten 19,7 százalékos növekedés – közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.
Kiírta a közbeszerzési pályázatot három gyorsforgalmi út fejlesztésének, két főút négysávúsításának, valamint két vasúti vonalnak a megtervezésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., a tenderek a keddi Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.