A gazdasági válság úgy tűnik, sokaknak már csak rossz emlék a tengerentúlon. Ennek csalhatatlan jele, hogy az Egyesült Államokban újra virágkorát éri az autóhitelezés, hiszen – az Experian autóhiteleket tanulmányozó jelentése szerint – 2015. harmadik negyedévében minden idők legmagasabb összegét...
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2015 harmadik negyedéves eredménye, az előző év azonos időszakához képest 21 százalékkal magasabb, 198,7 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el - közölte a társaság pénteken a Budapesti...
A Lufthansa német légitársaság törölte a pénteken délután 14 óra után Frankfurtból Budapestre érkező, illetve Budapestről Frankfurtba induló két-két járatát a légitársaság légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt.
Várhatóan jövő tavasztól közlekednek majd Budapesten az 1-es villamos vonalán az 56 méteres CAF-szerelvények, amelyeknek a vezetését szimulátoron gyakorolják a villamosvezetők.
Már több mint egymillió bérlést regisztráltak a Mol BuBi (Budapest Bicikli) rendszerében, a kerékpárokkal megtett kilométerek száma pedig meghaladja a kétmilliót - mondta a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Heti 1,4 millió forint a rezsije annak az ausztrál használt autó kereskedésnek, amelyet másodmagával visz, a szegedi Csala József (Jose). Két gyermekével és feleségével próbálja megtalálni a szerencséjét a föld túlsó oldalán.
2013-ban jelent meg a Főtaxi Zrt. kiadásában Hidvégi János Péter könyve 100 éves a Főtaxi címmel. Ebből közlünk fejezeteket.
Erőteljes, fürge, hálózatba kapcsolt és teljes mértékben emisszió-mentes: ezen kiemelkedő tulajdonságainak köszönhetően a tisztán elektromos BMW i3 immáron számos országban veszélyhelyzet-kezelési járműként is szolgálatot teljesít, a rendőrség, a mentőszolgálat és a tűzoltóság kötelékében. A...
Egyszerűsödik az ügyintézés a Nemzeti Közlekedési Hatáságnál is, jelentősen csökkennek az ügyfelek adminisztrációs terhei, és számos új, ügyfélbarát megoldás segíti majd az emberek kiszolgálását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Emelte bruttó 5, illetve 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.