A Porsche Automobil Holding felügyelőbizottságának tagja, Hans-Peter Porsche azt tervezi, hogy kettő-négy éven belül átadja zeneterapeuta fiának, Danielnek a stafétabotot.
Az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán a lepsényi csomópont közelében egy személyautó defektet kapott, a zajvédő falnak csapódott, emiatt a motortere kigyulladt - jelenti a VÉSZ.
Viccesnek és komikusnak tűnik, pedig könnyen tragédiába is torkolhatott volna az a különös eset, amely Münchenben történt, s amelyről a Focus hetilap online kiadása azzal a címmel számolt be: Elvesztette férjét vezetés közben.
Harminchat óra a vízen. A versenyjárművek a hatalmas komp gyomrában, a versenyzők és szervizcsapatok a fedélzeten – az Africa Race mezőnye a dél-franciaországi Setéből hajózott be, s december 29-én, a hajnali órákban érkezett meg Nadorba, ahol elrajtol a 6000 kilométeres száguldás.
Először fújni, utána repülni – ezzel a címmel számolnak be a német lapok a közlekedési miniszter tervéről, amely a német légitársaságok pilótái számára alkalomszerűen kötelezővé tenné a felszállás előtti ellenőrzést. Ez kiterjedne az alkoholra, a drogra és a gyógyszerekre is.
Már nem a fekete a legnépszerűbb szín, ha autót választunk. 2015-ben az ezüst vitte el a pálmát. Legalábbis Németországban, ahol a felmérés készült.
- Feléhez közelít az Anglia partvonalán végigvezető, csaknem 4400 kilométer hosszú gyalogút építése - jelentette be vasárnap a brit vidékfejlesztési miniszter.
- A Waberer's International Nyrt. megvásárolta a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. (Wáberer Hungária Zrt.) összes részvényét, az adásvételi szerződést hétfőn írták alá - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
- Kisiklott egy 200 ezer liter kénsavat szállító tehervonat az északkelet-ausztráliai Queensland államban - közölte hétfőn az ausztrál rendőrség.
Nyugat-Európában teljesen megszokott a régi villamosok felújítása, átépítése, Magyarországon ez 2011 óta lehetetlen – Szegeden is kisiklott a kezdeményezés.