A koreai cég célja, hogy a dedikált hidrogénüzemű autója több mint 800 kilométert tudjon megtenni egy tankolással.
Több kocsival közlekedteti a frekventált vonalakon az InterCityket a MÁV az év végén és változik a közlekedési rend is.
A Hyundai Motor bejelentette, hogy 2016 januárjától a Lamborghini egykori formatervezési és márkaigazgatója, Manfred Fitzgerald áll a Genesis márka élén.
Két mikrobusz ütközött össze szerda kora délután a 405-ös úton Nyáregyházánál, a balesetben öten megsérültek - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Mindössze a 2015-ben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba bekapcsolt utakkal bővül 2016 január elsejétől a személyautók számára díjköteles útszakaszok köre, az e-matrica rendszer más módon nem változik - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Az Audi AG egy új taggal bővíti és egy meglévő modell átalakításával tovább szélesíti SUV portfólióját, mivel szerintük ez az autóipar leggyorsabban növekvő szegmense.
A Honda S2000 ellen versenyző wolfsburgi masina egy arizoniai aukción kerül kalapács alá a közeljövőben. Csak és kizárólag helyszíni licitálásra van lehetőség és a korábbi, filmben szereplő járművek iránti, nagy érdeklődés alapján megjósolható, hogy parádés licitre és nagyon magas vételárra...
Velünk élnek a sokak által gyűlölt, ám olykor mégis szerethető reklámok, amelyek rengeteget fejlődtek az elmúlt években. Például azért, mert nem kell feltétlenül rövidnek lenniük, hiszen az interneten egy szórakoztatóbb hosszabb darab is levetíthető.
A The Telegraph című angol lap szerint 1 milliárd 850 millió 14 évesnél fiatalabb gyerek él a Földön, és átlagosan 20 ezer forint értékű ajándékot kaptak. E kettő szorzata meghaladja a 38 ezer milliárd forintot, ennyit költött a Mikulás idén ajándékokra. Ez több mint kétszer nagyobb Magyarország...
Késett a komp. Aminek normál esetben nem lenne jelentősége, ezúttal azonban meghatározta egy terepraliverseny, jelesül az Africa Race első versenynapját. Ugyanis a késés miatt törölték a motorosok versenyét, és lerövidítették az autósok mért szakaszát: százról negyvenhét kilométeresre.