A népautó első példánya 1945-ben, karácsony után gördült le a wolfsburgi szerelőszalagról.
Nem jelent jót, ha egy versenyautót menet közben megelőzi a bal hátsó kereke. Márpedig Szalay Balázzsal és Bunkoczi Lászlóval éppen ez történt az Africa Race második szakaszán Jorf el Hamam és Tagunit között, ezért csak a 13. helyet szerezték meg.
Az elektromos gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa januártól éjszakai árammal is töltheti kocsiját - tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendelete.
Új információk láttak napvilágot a márciusban érkező Veyron-utódról, a Chironról.
Minden hosszú távú sivatagi tereprali-futamon nagy jelentőséggel bír, amikor a résztvevők az első ízelítőt kapják a dűnékből. Az Africa Eco Race-en ez a második napon történt meg és a kamionos kategóriában vitézkedő Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László trió számára csak részben sikerült...
December 31-én a nappali járatok utolsó indulását követően szilveszter éjjel a lényegesen nagyobb kapacitással közlekedő éjszakai vonalakon lehet majd utazni.
Meg kell kötniük csütörtök éjfélig az új biztosítási szerződést azoknak az autósoknak, akik az év végi fordulónappal mondták fel kötelező gépjárműfelelősség-biztosításukat - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott...
A divatvilág, mint mindig idén is Franciaországra, Olaszországra, Párizsra és Milánóra tekint, hogy kifürkéssze 2016 tavaszának, nyarának és akár már következő őszének-telének legsikergyanúsabb kollekcióit. Ebben önmagában tehát nincs semmi különös. Az érdekesség csak az, hogy idén az autós...
Személyautók is használhatják a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyet szerdától - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A képeken látható eset iskolapéldája annak, mi történik, ha valaki nem figyel az út mentén elhelyezett táblákra, vagy éppen figyel, de nem tudja értelmezni a kihelyezett információt. A 30 tonnás szerelvény újonc sofőrje egy elég kemény leckét kapott arról, hogy a jövőben ezt ne tegye ugyanakkor...