Izgalmas nap volt. Lehetett volna élvezetes is, helyette azonban meglehetősen küzdelmesre sikerült az Africa Race hetedik szakasza a Szalay Balázs és Bunkoczi László számára – a pilóta úgy fogalmazott: az idegek harca volt.
– Az ónos eső miatt Baranya, Somogy és Zala megye több járására már a másodfokú riasztást is kiadta a meteorológiai szolgálat kedd délután. Az érintett területeken a következő órákban tartós ónos esőre kell számítani.
Várhatóan a müncheni bázison is lesz létszámbővítés, az utaskiszolgálási területre 150 embert vehetnek fel ebben az évben.
A Faraday Future villanyautó gyár a Tesla elektromos autógyár nyomdokaiban jár. Szuper erős árammal hajtott autócsodákat terveznek és gyártanak.
- Leállnak a buszok és a villamosok, sztrájkolni fognak a közlekedési dolgozók Miskolcon, miután a városi fenntartó nem teljesítette korábbi béremelési ígéretét - írta keddi számában a Népszabadság.
A Ford megháromszorozza a teljesen automatizált Ford Fusion Hybrid kísérleti járművekből álló flottáját – jelenleg egyik autógyártónak sincs ekkora ilyen jellegű autó flottája – és az önjáró autók fejlesztésének felgyorsítása jegyében egy új generációs szenzoros technológiát is alkalmaz majd....
Alacsony világpiaci árak mellett rekordmennyiségű kőolajat termeltek ki és jelentősen növelték exportjukat az orosz vállalatok tavaly.
A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) első teljes üzemi évében, tavaly január-decemberben az egységes mobilfizetési megoldással több mint 19,7 milliószor vettek igénybe szolgáltatást, 18,6 millió parkolás, illetve 1,1 millió autópálya-matrica és jegy értékesítése történt a Nemzeti...
2015. december 18-án Gyöngyösről, az Aranysas utca 66. szám alól lopták el a kocsit - 04:23 órakor látták az m3 autópályán-Mogyoródnál.