2016.02.23.

Több kísérlet és ikarusos év után Csathó József megvalósíthatta álmát: elkészült a magyar kisautó, amit még egyetemistaként tervezett.

2016.02.22.

85 éves a Rába fél évszázadát meghatározó Romvári Ferenc, a Rába Mustang-díjasa, aki jelenleg is tagja a Jármű Kft. felügyelőbizottságának. Példátlan rekorder, aki felmondott Horváth Edének, egyszer pedig ő maga mondott fel. Megjárta a Csepel Autógyárat, az Ikarust, majd visszatért a Rábához....

2016.02.10.

Akármelyik magyar autóba futunk, mindig kiderül, hogy megszületésénél ugyanazok a tehetséges formatervező fiatalok bábáskodtak: olykor alkotóként, olykor konzulensként, vagy csak baráti segítőként.

2016.01.29.

Egy vásott kölyökből Európa bajnok, majd sikeres maszek lett, aki érdekes találmányok után megalkotta a magyar álomautót.

2016.01.27.

Az egykori Európa bajnokból magánvállalkozó lett, aki korát megelőzve épített négyütemű Trabantot.

2016.01.24.

Noha nagy reményekkel vágott neki Kohári Zoltán az elmúlt szezonnak, a rengeteg technikai gond miatt a Tomracing Motorsport versenyzője úgy érzi, pályafutása legrosszabb idényét hagyta maga mögött. Ám minden rosszban van valami jó, hiszen sikerült megtalálni, mi is okozta ezeket a hibákat, így a...

2016.01.18.

Vásott kölyökként kezdte, Európa-bajnokságot nyert, majd megalkotta a máig legreálisabb és legeredetibb újkori magyar kisautót, ráadásul nem éppen ideális környezetben.

2016.01.02.

Kemény verseny a pályán és a szövetségi szavazáson, melyen megújult az MNASz: íme, az új elnök első éve.

2015.12.29.

A korábbi többszörös győztes Kazár Miklós nyerte az idei, 17. alkalommal megrendezett Szilveszter-ralit a Hungaroringen, megelőzve a friss Európa-bajnok Botka Dávidot.

2015.12.19.

Egy napot „elcsalnak” a karácsonyból. Nincs más lehetőségük, hiszen december 27-én reggel hét órakor jelenésük van az Africa Race adminisztratív és technikai gépátvételén Monacóban, így azután karácsony másodnapja az utazás jegyében telik. Szalay Balázs és Bunkoczi László számára már-már...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....