A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött járművet foglaltak le a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen.
A műanyag-szennyezés csökkentése érdekében szövetkezik a Jaguar-Land Rover és a BASF. Már meg is kezdték az első újrahasznosított anyag tesztelését.
Nem csak dedikált platformot, de komplett gyártósort szán villanyautói számára a Jaguar-Land Rover Angliában. Már azt is tudni vélik bizonyos források, hogy mik lesznek az első emissziómentes modellek.
Hiába távol a leleplezés, már a Nordschleife aszfaltcsíkján tesztelik a Jaguar F-Type sportautó következő generációját. Rögtön két kasztniváltozatban köröztek vele a versenypályán.
Diszkrétebb Project 8 változatot mutatott be a Jaguar azoknak, akik versenypályázás mellett utcán is szeretnének a világ legerősebb szedánjával csapatni. Mindössze 15 darab készül majd belőle.
A Jaguar Land Rover és a BMW csoport a mai napon bejelentette, hogy közös erővel szándékoznak új generációs elektromos hajtóegységeket (EDU) fejleszteni. Az együttműködés célja azoknak a villamosítási technológiáknak a tökéletesítése, amelyek kulcsfontosságú szerepet játszanak az autóipar...
Az európai Év autója 2019 díjat már bezsebelte a Jaguar első elektromos autója, amelyet a márka hazai importőre, a British Automotive Hungary Kft. a Év Zöldautója 2020 díjra nevezett.
A második részben két igen patinás tuningcéget és néhány terméküket vizsgáljuk meg. Tarts velünk!
Ezek a legendás cégek nem a sarki műhellyel egyenlők, ahol szempillantás alatt megchipelik autódat – fittyet hányva a hűtőrendszer teljesítményének megnövelésére, a hajtórudak teherbíró-képességére vagy éppen a sebességváltó nyomatékhatárára.
A tisztán elektromos hajtású, magyar műszerfalú Jaguar I-PACE is kint van az AMTS-en.