Két személyautó karambolozott a 21-es főút 3-as kilométerénél, Hatvan térségében, az M3-as autópálya felhajtója közelében - torlódásban kell araszolgatni a sztrádán.
Vasárnap délután egy órán belül négy baleset is történt az M3-as autópályán. Ráadásul ezek közül három egy néhány kilométeres szakaszon belül - ítja a Katasztrófavédelem honlapja.
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményekről percről percre tájékoztatja az autósokat az utinform.hu. A torlódások mellett a Tiszántúlon sokfelé ködös, párás idő nehezíti a vezetést.
Átszakította a szalagkorlátot egy nyergesvontató az M3-as autópálya 230-as kilométerénél, Nagykálló közelében, a főváros felé vezető oldalon.
Július 29. és július 31. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját a Hungaroringen. A rendezvényhez kapcsolódóan forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.
Hatalmas balesetet okozott az ideges vezetésével.
Átfogó ellenőrzést tartott az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán a rendőrség – írta a police.hu.
A tűzoltóknak is közbe kellett lépniük a baleset helyszínén - írja a Katasztrófavédelem honlapja.
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt a 78 éves sofőrrel szemben. Az elkövető a lakókocsis szerelvénnyel túl gyorsan hajtva okozott balesetet, a felesége súlyos sérüléseket szenvedett.
Baleset történt az M3-as autópálya hajdú-bihari szakaszán – jelentette a megyei rendőr-főkapitányság.