Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi állásbörzén, ahol járműgyártók és beszállítók is szépen képviseltették magukat. A BYD már építkezik a város határában, de itt még nem jelentkezett be.
A nagyobb akkumulátorkapacitásnak és a frissített regeneratív fékezőszoftvernek köszönhetően jelentősen javul a Mercedes EQS elektromos luxusszedánjának hatótávolsága.
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó útján használt kocsija és egy huszonhét év után tökéletes állapotban előkerült, lopott autó is látható majd április 20-21-én Szegeden, a mintegy száz különböző, ma már klasszikusnak számító...
Összeszámoltuk: a magyar járműgyártás történetében már annyi autó készült, amennyien itt élünk, majdnem tizmilliós a darabszám.
Gyönyörű formaterv, belsőégésű motorpaletta és a stuttgartiak tudásának legjava összpontosul az újonnan létrehozott CLE-osztályban. Vajon mindez elég lesz a sikerhez az SUV-k és a villanyautók korában?
Hamarosan újra átélhetjük a new yorki borzongást, ugyanis új részt kap a Szellemirtók franchise, benne egy új főszereplő autóval.
- Magyarországon először áprilisban Szegeden látható majd együtt, egy helyen a legendás autómárka, a Mercedes mintegy száz különböző, ma már klasszikusnak számító példánya az elmúlt 60 év gyártmányaiból válogatva - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Nem csak remek vezethetőségével és építési minőségével, de élményszámba menő kényelmi extráival is kényeztet az új Mercedes-Benz E-osztály.