2015.03.05.

Tovább bővíti nyíregyházi gyárát a gumiabroncs-gyártással foglalkozó Michelin Csoport, a 40 millió eurós (12,2 milliárd forint) beruházás megvalósítása idén kezdődik és 2017 végére fejeződik be - közölte a francia óriáscég közleményben csütörtökön az MTI-vel.

2015.02.02.

Az Európai Parlament rendelete alapján 2012 novemberétől a gumiabroncsokat címkézni kell, hasonlóan, mint a háztartási gépeket. A rendelet célja a tájékoztatás mellett a biztonságos, energiatakarékos és környezetet kevésbé terhelő abroncsok használatának ösztönzése - tájékoztatott a Magyar...

2014.12.12.

Az európai gumiabroncsok tizedét hazánkban állítják majd elő 2017-ben, ha megkezdi a termelést a Magyarországra készülő indiai gyár. A már itt lévő cégek is fejlesztenek, a Hankook vezetőivel a közelmúltban Koreában tárgyalt a magyar miniszterelnök.

2014.11.22.

A TIP Trailer Services 2016 végéig meghosszabbította tehergépkocsi-abroncsokra vonatkozó hatályos szerződését a Goodyearrel. A két vállalat ekkor fogja ünnepelni együttműködésük 10. évfordulóját.

2014.10.21.

Most van itt a téli abroncsok felszerelésének ideje - figyelmeztet a Magyar Gumiabroncs Szövetség.

2014.10.07.

A rizsháncsból származó hulladékot, mely ez idáig hulladéklerakókban végezte, mostantól a Goodyear Abroncs- és Gumigyár az üzemanyag-hatékony abroncsok gyártása során hasznosítja. A Goodyear mai bejelentése szerint a villamos energia előállításához elégetett rizsháncs után visszamaradt hamut az...

2014.10.07.

A teherautó és mezőgazdasági járműabroncs választás talán még nagyobb odafigyelést igényel, mint a személyautók abroncs cseréje - hívja fel a figyelmet a Magyar Gumiabroncs Szövetség, amelynek útmutatásairól tájékoztat e cikk.

2014.09.29.

A WinterContact™ TS 850 P aszimmetrikus futófelületének köszönhetően az új prémium gumiabroncs havas és száraz útfelületen is biztonságos és élvezetes vezetést tesz lehetővé

2014.09.27.

A német OFF ROAD szakmai magazin olvasói egymás után másodjára a Goodyear Wrangler DuraTrac abroncsát választották meg a legjobb terepabroncsnak. A „Vonóabroncsok” kategóriában lett győztes, ahol az olvasóknak 10 jelölt közül kellett kiválasztaniuk a legjobbat.

2014.09.22.

Közeledik a téli gumiabroncsok felszerelésének ideje, amit érdemes szakemberre bízni. Hogyan válasszunk szervizt? 9 pontban a lényeg a Magyar Gumiabroncs Szövetség ajánlásai alapján.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....